Mielőtt az alkotó páros együtt kezdett dolgozni, már mindketten letették névjegyüket valamilyen műfajban. Saját oldalaikon keresztül megmutatják önmagukat és egyéni munkásságukat, itt pedig beszélnek az első találkozásukról, a közös munkáikról, és egymásról.

Mikor és hogyan ismertük meg egymást?

A történet nagyon rég kezdődött. Tibi könyvborítói az elsők között voltak, amik a fantasy műfajt megismerve bevésődtek nálam. Amikor elkezdtem én is hasonló képekkel foglalkozni, kiderült, hogy az egyik rokonom ismeri Tibort, és megszervezett számomra egy találkozót. Nagyon zavarban voltam, én az abszolút kezdő és lenyűgöztek a kézbe vett képek. Nagyon más dimenzió a nyomtatotthoz képest a kézzel, retuspisztollyal festett eredeti, mert azon meg lehet figyelni a készítés nyomait. Megtudtam, hogy milyen eszközök kellenek az airbrush technikához, és képet kaptam a színvonalról is. Meghatározó élmény volt, sosem felejtem el. Hosszú évek múlva találkoztunk újra, amikor már én is magasabb szintre értem, és egy közös ebéden lehetőségünk nyílt beszélgetni egymással. Onnantól viszonylag egyenes út vezetett a mai harmonikus munkakapcsolatig.

Akkoriban Rene elég sok kártyaillusztrációt készített a Két Mágus kiadónak, akinek többek
között jómagam is festettem képeket. Tetszettek a munkái. A kiadó vezetője személyesen is szeretett volna bennünket megismerni. A közös ebédet neki köszönhetjük, így újra találkozhattunk. Ez kb. tíz évvel ezelőtt történt, öt évvel az után, hogy először beszélgettünk egymással.

Honnan jött az ötlet, hogy együtt dolgozzunk?

Annál a sorsdöntő ebédnél jutott eszembe, hogy meg lehetne próbálni a közös munkát. A hagyományos technikánál ragaszkodtam a saját kivitelezéshez, de tudtam, hogy a digitális technika, ami ebben az időben kezdett igazán elterjedni, sosem lesz a szívem csücske. Nehéz olyan munkatársat találni, aki pont azt a fázist kedveli a legjobban, amit én szívesen mellőznék. Ezen kívül érti és elfogadja az irányításomat, ráadásul azt a minőséget is hozza, amire lehet építeni.

Tibor meglepett az ötlettel, de érdekesnek találtam a közös munkát. A művészettel kapcsolatban életem minden fejezetében azt tapasztaltam, hogy a szakmai alázat és a folyamatos fejlődés igénye nagyon fontos alapelvek. Az ilyen "összmunkához" is ezek adják a kulcsot.

Mi volt az első a közös munkánk?

Abban az időben éppen mesekönyvekbe készítettem illusztrációkat. Több grafikust is bevontam a munkába próbaképpen. Ebbe a társaságba került bele Rene is, és a végén ő volt az egyedüli, akivel hosszabb távon is el tudtam képzelni az együttműködést. Ő volt, aki a legjobban ráérzett arra, mit szeretnék látni tőle. Az ő színes technikája állt hozzám a legközelebb, és az ő színezése igényelte a legkevesebb utómunkálatot.

Kaptam egy szisztémát a kép elkészítéséhez. Nem a saját fejem után mentem, de Tibi azért megadta nekem azt a szabadságot, amivel az egyéniségemet is belevihettem a színekbe. Nagy kihívás volt, de én mindig is szerettem más elképzelését megvalósítani.

Miképpen tudtunk összehangolódni?

2007 környékén kezdtünk komolyabb, nehezebb feladatokat kapni. Egy Magyarországról szóló kiadványhoz kellett illusztrációkat készíteni a Graph-Art kiadónak. Ezeknél már kizárólag Renet szerettem volna munkatársnak. Vállalta. Az összehangolódás valójában itt kezdődött, de a következő megbízásnál bontakozott ki igazán. Megkaptuk az első olyan felkérést, melynek összes illusztrációját nekünk kellett elkészíteni.

A Biblia sok szempontból emlékezetes. Itt éreztem igazán, hogy a közös képek közösek. Egészen más eredmény született volna, ha nem hatunk egymásra.

Így van. Örültem, hogy működik a dolog, én meg szinte minden energiámmal a tartalomra koncentrálhatok. A Biblia nem könnyű téma. Szerencsére egyházi követelmények nem korlátozták a kreativitást. Másfél évig tartó szorgos munka után a könyv 2009-ben került kiadásra magyarul, de később több nyelven is megjelent. Érdekes, hogy külföldön nagyobb siker volt, mint nálunk. Aztán jöttek a különböző történelmi és ismeretterjesztő témájú megbízások, melyek nagyon izgalmas feladatoknak ígérkeztek rajzolásban és színes kidolgozásban is.

Minden egyes projekt hozott valami újat. A digitális festési technikában rejlő lehetőségek fokozatosan bontakoztak ki, és ezek felfedezése most is folyamatosan bővül. Néha a választható irányok sokasága akadálynak tűnik, ami nagy kihívás, de én szeretem ezt az érzését. Ebben a műfajban pedig mindig újabb és újabb kihívásoknak kell megfelelni.

Az újnak pedig néha elébe kell menni. Régóta szerettem volna már illusztrálni Petőfi művét, a János vitézt. A kiadó áldását adta rá, aminek nagyon örültünk. Folyamatosan haladtunk, bár közben más témájú képeket is kellett készítenünk. Nyolc hónap feszített tempójú munka meghozta gyümölcsét, ami szükségszerűen javította az összehangolódást. Sokat köszönhettünk még a könyv belső oldalainak kialakításáért, a szöveg harmonikus elrendezéséért Rózsás Anikónak, aki az életben is a társam. Gyakorlatilag vele három tagra nőtt a kis csapatunk. A könyv 2010-ben jelent meg, és tudomásom szerint a gyerekek nagyon szeretik.

Jó csapatban nagyon jó dolgozni. Ahol mindenki megfelelően tiszteli a másikat, egyértelműek a viszonyok, szándékok, könnyen és jól működik a kommunikáció. Szerencsés vagyok, mert részem van ebben.

A következő önálló projektünk a Hercegnők kézikönyve címen jelent meg. A szöveg kivételével már minden ennek a kis csapatnak köszönhetően jött létre. Nekem ez a munka az elején okozott némi nehézséget, de csak amíg bele nem kezdtem. Több romantikus filmet meg kellett néznem hozzá, ami az adott korban játszódik, hogy ráérezzek a hangulatra és megismerjem a külsőségeket. Ebben persze sokat segített az internet is, meg a könyvek. Igaz, ezt a módszert használom minden illusztráció megtervezésénél, de ez a könyv mégis más volt. Olyan lányos. Renenek viszont nagyon bejött, ami látszott is a munkáján. Talán nem véletlenül.

A hercegnős könyvre szívesen gondolok vissza, mert a téma nagyon passzolt női mivoltomhoz. Mindig is szerettem meséket olvasni. A kosztümös filmek a mai napig a kedvenceim, így egyáltalán nem csoda, hogy lubickoltam a témában. Ráadásul ebben az időben kezdtem felfedezni a textúrázás örömeit. Hogyan használjam a mintát úgy, hogy belesimuljon a festett környezetbe, ne legyen gépies, de mégis többet adjon, mint az egyszerű ecsetek nyoma. A felfedezési folyamat jelenleg is tart, és nagyon élvezetes elfoglaltság számomra.

Mennyi idő kell egy kép elkészítéséhez?

Témától függ. Általában 1-2 nap kell a képi referenciák gyűjtéséhez és ez alatt a lehető legtöbb információt elolvasom, amire szükségem van a kompozíció megtervezéshez. A vázlat a fejemben születik, amit ezután gyorsan papírra vetek. Ha elfogadásra került, akkor 1-2 nap alatt elkészítem a rajzot.

A konkrét munkaórák számát nehéz összeszámolni, mert sokszor tipródás és latolgatás hosszabbítja. A belső kényszer, hogy lehet még jobb, sok időre odaszögezhet jelentéktelen részletekhez. Más részeket pedig a határidő szorításában, vagy a „belenézés” miatt elhanyagolok. Képtől függően 2-5 nap kell a színezéshez.

Miután visszakerül hozzám a Rene által megfestett verzió, elvégzem a szükséges utómunkálatokat. Ennek igen változó az időtartama. Jó esetben 4 óra, de rossz esetben akár négy munkanap is lehet. Ez utóbbi azért ritkább, mert a festmény alapjában véve nem rossz, sőt inkább jó, de az én szememben még nincs kész. Ez azt jelenti, hogy olyan kidolgozási szintre hozom a képet, amit én önmagamtól, a kiadó pedig tőlem vár el. Megtehetném azt is, hogy elmagyarázom Renenek, mit csináljon még a színekkel, meg a részletekkel, de a tapasztalatom az, hogy nem érdemes. Erre önmagának kell rájönnie, abból többet tanul. Rá kell éreznie! Persze ez csak akkor működik, ha a végeredmény engem igazol. Igaz, tanulni abból is tud, ha nem.

A Tibi által elvégzett alakításokkal nagyon ritka kivételtől eltekintve egyet értek. Sokszor kapok a fejemhez azzal a felkiáltással, hogyhogy ezt nem vettem észre? Máskor tudatosan hagyok benne valami gyenge pontot, mert nem tudok rátalálni a kívánt hatásra. Sajnos bármilyen jól megértjük is egymást, ebben a szubjektív műfajban nem létezik tökéletes „egymást értés”. Tibor folyamatosan emeli a lécet, ami fölött át kell ugranunk, én pedig lelkesen igyekszem lépést tartani vele.

Mit szeretünk ebben a munkában, vagy mit nem?

Mindig is a színek nyűgöztek le, a ceruzarajz inkább untatott. A főiskolán a színes pasztellképeimmel keltettem feltűnést, míg mások inkább szénrajzaikkal. Gyakran kapom magam rajta, hogy pl. egy felhőt nézegetve azon gondolkodom, milyen festékekből is keverném ki az árnyalatokat. Spirituális aspektusból is helyén való a kettőnk szerepe, mert a férfi tervez, a nő létre hoz. Ez persze sarkítás, mert ettől azért árnyaltabb a dolog. Általában kedvelem a témákat. Mindketten kedvencünknek nevezhetjük a fantasy műfajt, de sajnos ebből kissé hiányt szenvedünk. A határesetek, mint például a mesék sok örömet okoznak. Nemszeretem részt nehezebb találni. Legfeljebb amikor nem tudok ráhangolódni Tibi szándékaira, vagy az enyémnél több tudást igénylő résszel kell megbirkóznom.

Ha valamit elvállalok, akkor maximalizmussal állok hozzá. Azt meg csak úgy tudom, ha szeretem csinálni. Izgalmas ismerkedni a témával, izgalmas megtervezni a képet, és élvezetes megrajzolni. Ez utóbbit tehetném a gépen is, de szeretem az érzést, mikor a ceruza serceg a papíron. Az utómunkálatokat, amit nevezzünk egyszerűen cizellálásnak, szintén élvezettel csinálom, de nem bánnám, ha Rene olyan szintre fejlődne, hogy a képhez nekem már hozzá se kelljen nyúlnom. Amíg egy úton járunk, megvan rá az esély. Bár ő fejlődni nélkülem is tud.

Egyéni megbízásokat is szoktunk vállalni?

Szoktunk. Ennek a lehetőségnek sincs akadálya. Semmi sem kötelező, együtt dolgozni sem. Tiszteletben tartjuk az egyéni ambíciókat is a határidők mellett.

A közös alkotás előtt a távlatok nyitottak.

Mik a terveink a jövőre nézve?

Évek óta úgy érzem, hogy a digitális festészet egy kalandos felfedezőút, vakvágányokkal, kacskaringós ösvényekkel, lelkesítő csúcsokkal. Nagyon szeretnék tovább haladni rajta. Meg akarom tudni, hogy tíz év múlva hol fogok/fogunk tartani.

A magam részéről szeretnék több saját ötletet megvalósítani a megbízások mellett. Ha lehet, ezzel a kis csapattal, vagy akár nagyobbal is. Ez talán kezd valóra válni, hiszen jelenleg egy olyan könyvön dolgozunk, aminek nem csak a látványvilágában, de tartalmának jelentős részében is szabad kezet kaptunk. A könyv műfaja szórakoztató ismeretterjesztés. Ha sikere lesz, akár sorozat is lehet belőle. Már az írása közben is jól szórakoztam. Akarhatok ennél többet?! Akarhatok.

2014. 10. 06.